Kész-fogás Ingatlan Gyorsítás Ingatlanok Apróhirdetés Információk Rólunk Áraink

Fellendülés kérdőjelekkel

2008-03-13 23:59

Interjú Illy Péter ingatlanpiaci szakértõvel

- Minden várakozást felülmúló sikert hozott a múlt hétvégén a 12. budapesti Lakásvásár. Az előrejelzések, közöttük a GKI-AL Holding közös felmérése, amelynek elkészítésében ön is részt vett, ennél pesszimistább képet festett a piacról. Minek tulajdonítja az intenzív élénkülést?

- Minden előzetes számítás ellentmond a múlt hét végén tapasztalt érdeklődési hullámnak, amit makrogazdasági mutatókkal sem indokolhatunk. Egyszerű lenne arra fogni, hogy a tavasz hagyományosan erősnek számít a lakáspiacon, aminek biztos volt is szerepe a fokozott érdeklődésben, a tavalyi 8-10 százalékos forgalomcsökkenés tudatában azonban azt hiszem, ennél többről van szó.

- Esetleg a jó párszor beharangozott áremelkedés előtti rohamnak tulajdonítható a megugró kereslet?

- Ez is lehet egy tényező, azonban inkább a kínálati oldalon keresném a magyarázatot.
- Kínálatszűkülésnek semmi jele az újlakás-piacon, sőt, a forráshiány sem látszik a beruházókon, hiszen folyamatosan lépnek be az új projektek.

- Nem is az új lakások kínálata szűkült. Inkább arról van szó, hogy az idén életbe lépő adóváltozások egy jelentős szegmenst kiszippantottak a kínálatból. Az öt évnél fiatalabb lakások eladásánál megjelent az szja, még akkor is, ha a bevételből valaki másik lakást vesz. Ez a változás pedig az ilyen lakások eladóit - hacsak nincsenek szélsőségesen kényszerhelyzetben - az értékesítés elhalasztására késztetik.

- Vagyis éppen a kínálatnak az a része - az újszerű lakások csoportja - tűnt el hirtelen, amelyik egyre népszerűbbé vált az utóbbi egy évben?

- A kivitelezéssel járó stresszt és a garanciális javítások időszakának megterheléseit elkerülni szándékozó vevőkör egyértelműen az újszerű lakások vásárlására állt rá az elmúlt hónapokban, s a megnövekedett kereslet miatt ezek ára az újak fölé emelkedett. Azok a vevők, akik ezt a minőséget keresték, nem fordulnak az öt évnél régebbi lakások felé. Ma már az új és az óvodáskoron túl lévő lakások műszaki színvonala között óriási a különbség. Utóbbiak erkölcsileg elavultnak számítanak, annyit változott az elmúlt néhány évben a műszaki tartalom és a kivitelezés. Ez a kör kénytelen az új lakások felé fordulni.

- Számoljunk egy kicsit, mekkora pluszkeresletet jelenthet ez az új lakások piacán?

- Évente 8,5-9 ezer lakást adnak át a fővárosban, ennek mintegy 20 százaléka például a XIII. kerületben épül. Ez öt év alatt durván 9-10 ezer lakást jelent csak ebben a kerületben, ahol eddig nagyon szívesen vásároltak a már bejáratott házakban. Természetesen nem vitték az összes lakást a piacra, ám fővárosszerte mindenképpen egy komolyabb kínálati csoport kiesésével számolhatunk, ezek hiányában pedig a vevők az új lakások felé fordultak. Mindemellett komoly szerepe lehet annak is, hogy a vásár immár egyfajta lakásexpó szerepét tölti be, ahova az is kimegy, ha másért nem, terepszemlét tartani, aki csak a távolabbi jövőben tervezi a vásárlást.

- Véleménye szerint az év eleji lelkesedés kitart a következő hónapokban?

- Inkább arra számítok, hogy a forgalom összességében a tavalyi szint körül marad az idén.

szerző: Szepesi Anita
Forrás: Napi Online
Hirdetési feltételek :: Kapcsolat :: Médiaajánlat :: Apróhirdetés :: Cikkek

© 2007 keszfogasingatlan.com. Minden jog fenntartva.